A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Transsexualism: A Primer. Second Edition, August 1996. Re-published by The Looking Glass Society by permission of the original author.

A magyar változat munkatársai voltak:

- Fordítás:	Bandi
- Szaklektor:	Sandra
- Web:	Röfi és Sandra

Előszó

E könyvecskét a transzszexualizmus témájának rövid bevezetéséül írtam. Tartalmazza az ebben a tárgyban kialakított, jelenlegi orvosi és tudományos véleményeket, valamint néhány észrevételt arról, milyen érzés is transzszexuális nőnek (Male-to-Female TS) lenni. A könyv erőteljesen merít transzszexuális nő szerzőjének saját tapasztalataiból, és ezért lehetséges, hogy más transzszexuálisok nem fognak egyetérteni néhány meglátásával vagy álláspontjával. A könyv orvosi része hasonlóképp azt képviseli, amit én a jelenlegi orvosi és tudományos szakvélemények "legjobb keverékének" tartok. Az ember nemi identitásának számos területén zajlanak kutatások, különösen a genetika és a neurofiziológia területén. A kutatók közt nincs egyetértés, és újabb és újabb információk jelennek meg. A könyv csak a női transzszexualizmussal (hímneműből nőnemű) foglalkozik. Ezzel nem akarom megsérteni a transzszexuális férfiakat, de mivel én magam transzszexuális nő vagyok, nem érzem magam eléggé alkalmasnak ahhoz, hogy a férfi transzszexualizmusról írjak, bár természetesen témámhoz az is közel álló jelenség. Mélyebb technikai és orvosi információt a kiterjedt meglévő irodalom biztosít a témában. Ez a könyvecske általános bevezetőül szolgál azok számára, akik szeretnék megérteni ezt az állapotot, valamint annak társadalmi és személyes kihatásait, és nem akarja helyettesíteni az ilyen jellegű szakmai anyagokat. Ezt a könyvet minden olyan embernek szeretném ajánlani - barátoknak és szakembereknek -, akik segítettek nekem nemváltásomban. És őszinte köszönetem fejezem ki mindazoknak, akik szeretnék megérteni és segíteni transzszexuális embertársaikat.

(E könyv szerzői jogi oltalom alatt áll ( ©1995/96). Változatlan formában, teljes egészében másolható és terjeszthető nonprofit célokra, amelyek a transzszexuális emberek megértését és jólétét szolgálják. Más célra a könyv egyetlen része sem használható a szerző beleegyezése nélkül.)

Tartalomjegyzék

1  Bevezetés
2  Mi a transzszexualizmus?
    2.1  A biológiai nem, a nemi identitás és a nemi identitás zavara (nemi diszfória)
    2.2  Mi NEM a transzszexualizmus
    2.3  MI a transzszexualizmus
3  Az orvosi nézőpont
    3.1  Mi a transzszexualizmus oka?
4  Hogyan küzdjünk meg a transzszexualitásunkkal
5  Társadalmi, gazdasági és törvényi vonatkozások (a fordításból kimaradt, mivel a Nagy-Britanniában érvényes helyzetre vonatkozik)
6  Befejezés

1. Bevezetés

A transzszexualizmus bonyolult s kevéssé értett állapot. Mivel az ember identitásának nagyon alapvető részeit érinti, nagyon sok körülötte a félreértés, félelem és előítélet. Szenzációhajhász és pontatlan történetek keringenek a médiában a "nemváltásokról", és hozzájárulnak ahhoz a félreértelmezéshez és rossz felfogáshoz, amely sok emberben él ezen állapottal kapcsolatban.

Nagyon egyszerűen szólva, transzszexuális az a személy, akinek nemi identitása (pszichológiai neme) ellentétes biológiai nemével. Sok transzszexuális nő tekint úgy magára, hogy ő egy "férfi testbe zárt nő"; mások közhelyszerűnek, vagy egyenesen hibásnak tartják ezt a megfogalmazást.

A könyvecske első részében az a célom, hogy elmagyarázzam, mi is a transzszexualitás, és hogy eloszlassam a transzszexualizmus, transzvesztitizmus és homoszexualitás körüli zavart (ez három teljesen különböző jelenség). A második rész összefoglalja az állapot okát illető jelenlegi orvosi álláspontot. A harmadik rész leírja, hogy transzszexuális emberek hogyan küzdenek meg ezzel az állapottal, és röviden ismerteti a társadalmi nem átalakításának ("nemváltás") folyamatát. Utoljára az állapot társadalmi és jogi következményeit tárgyalom.

2. Mi a transzszexualizmus?

2.1. A biológiai nem, a nemi identitás és a nemi identitás zavara (nemi diszfória)

Mielőtt rátérnék a transzszexualizmus részletes tárgyalására, fontos, hogy meghatározni néhány fogalmat; a "biológiai nem" (angolul: sex) és a "társadalmi nem" (gender) két fontos, különböző fogalom, amelyeket gyakran összekevernek egymással.

(Fordító megjegyzése: A szerző angol nyelvterületen él, a "sex" és a "gender" ott valóban gyakori fogalmak, míg a magyar köznyelv mindkettőre a "nem" szót használja).

A biológiai nem (angolul: sex) az ember testi nemére utal - más szóval, hogy milyen nemi szerve van az embernek. A hermafroditizmus (kétneműség) nagyon ritka esetétől eltekintve a biológiai nemet egyszerű meghatározni és értelmezni.

A társadalmi nem (angolul: gender) sokkal kifinomultabb, és az ember önképére utal, ami lehet férfi, nő vagy valami más is. Az emberek döntő többségének nemi identitása összhangban van biológiai nemével, ezért is van az, hogy csak kevés ember érti meg, hogy a kettő különbözik egymástól. A nemi identitást sokkal kevésbé lehet világosan meghatározni, mint a biológiai nemet, és nem is feltétlenül korlátozódik két lehetőség közüli választásra: néhány embernek olyan nemi identitása van, ami nem egyértelműen férfi vagy női.

A társadalmi nem két egymáshoz kapcsolódó tényezőből áll: a nemi identitásból, ami az ember belső elképzelése és tapasztalata a saját nemi hovatartozásáról ("lelki nem", vagy "tudati nem" - Lektor megjegyzése), és a nemi szerepből, ami az, ahogyan az ember a társadalomban él, és ahogyan nemi identitása alapján másokkal interakcióba lép.

A nemi diszfória gyűjtőfogalom, amely az ember fizikai nemével és/vagy nemi szerepével kapcsolatos elégedetlenséget és az ellentmondásosság érzését takarja. Ez egy sor érzést foglal magába, az elvárt nemi szereppel kapcsolatos általános elégedetlenségérzettől a nemi diszfória által kiváltott transzvesztitizmus egyes formáin keresztül (az "ellenkező" nemnek való beöltözés, hogy csökkenjen a diszfória), a teljes transzszexualizmusig (azzal a mindent elsöprő érzéssel, hogy az ember ténylegesen megváltoztassa testét és nemi szerveit, és hogy valóban a másik nem tagjává váljon, amennyire ez orvosilag lehetséges).

2.2. Mi NEM a transzszexualizmus

Számos olyan emberi állapot van, amit gyakran összekevernek a transzszexualizmussal, mégis nagyon különböznek tőle. Ezeket itt röviden leírom, hogy elhatárolhassuk őket ezen írás témájától:

• Transzvesztitizmus: Nagyon gyakran összekeverik a transzszexuálisokkal, de a transzvesztitákból hiányzik az a mindent elsöprő szükség, hogy megváltoztassák fizikai jellemzőiket, ami viszont jellemző a transzszexuálisokra. A transzvesztiták annak érzik szükségét, hogy időről időre az ellenkező nem ruháit öltsék magukra, de nem akarnak nemet váltani. Nagy vonalakban két fajta transzvesztita van: a nemi identitás által vezérelt és a fetisiszta, bár a határvonal el is mosódhat a két kategória között.

  A nemi identitás által motivált transzvesztiták általában teljesen hétköznapi, heteroszexuális férfiak, akik egy női hasonmást ("második én"-t, alter ego-t) alkotnak maguknak, hogy kifejezhessék "nőies" jellemzőiket, mint például az érzékenységet és az érzelmességet, amit férfi szerepükben elfojtanak magukban. A női személyiség teljesen elszigetelt marad, és amikor a transzvesztita férfi módon él a világban, gyakran úgy utal női énjére, mintha az teljesen külön ember lenne. A nemi identitás által vezérelt transzvesztiták vagy diszfóriások, vagy nem: néhányan azért öltöznek át, mert menekülni akarnak férfi társadalmi létük boldogtalansága elől, sokan pedig azért, mert egyszerűen szeretnek eljátszani a női léttel (vagy annak gondolatával). Az előbbi típust valószínűleg enyhén diszfóriásnak tekintenék, az utóbbit természetesen egyáltalán nem. A transzvesztiták azonban hangsúlyozottan különböznek a transzszexuálisoktól: a transzvesztitának mindig megmarad az alapvető férfi identitása, még akkor is, ha alkalmanként szeret női hasonmásába menekülni, míg a transzszexuális nőknek mindig alapvetően női identitásuk van.

  A fetisiszta transzvesztiták azért öltöznek át, hogy szexuális élvezethez vagy izgalomhoz jussanak. Majdnem minden esetben heteroszexuálisok, és nem tekintik őket nemi diszfóriás egyéneknek.

  A transzvesztiták általában alapvetően férfinak tekintik magukat, és a legtöbben felháborodottan utasítanák vissza a teljes nemváltás gondolatát. Nem ritka azonban, hogy transzszexuálisok olyan életszakaszon mennek át, amelyben csupán transzvesztitának látják magukat (vagy erről próbálják meggyőzni önmagukat) mielőtt teljesen elfogadnák tényleges állapotukat. Viszont túl sok transzvesztita viszi olyan messzire "női énjét", hogy azt gondolják, transzszexuálisok. Amíg az ember eljut a nemváltó kezelésekig, erőteljes pszichiátriai szűrőn kell átmenni annak érdekében, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék annak a lehetőségét, hogy olyan útra lépjenek emberek, amit később megbánnának.

  Transzvesztiták viszonylag sokan vannak: néhány becslés szerint a hímnemű lakosság jelentős részében megvannak a transzvesztitizmus bizonyos jelei.
  
  

• Homoszexualitás és biszexualitás: Ennek aztán végképp semmi köze a transzszexualizmushoz - a meleg férfiak és a leszbikus nők általában teljesen elégedettek testi nemükkel, amivel nemi identitásuk is összhangban van. Ők csupán olyan testi nemű emberekhez vonzódnak, mint amilyenek ők maguk, vagy a biszexuálisok esetében mindkét nemhez. Vannak természetesen meleg transzvesztiták is (drag queen-ek), akik egy másfajta késztetés miatt öltöznek át: általában a színpad vagy a humor kedvéért, vagy esetleg politikai állásfoglalásképpen.
  A homoszexualitás és a biszexualitás nagyon gyakori; néhány statisztika még azt is állítja, hogy a meleg vagy biszexuális vonzódást mutató emberek többen vannak, mint a kizárólagosan heteroszexuálisok. A homo- és biszexuálisok legalábbis nagy számú kisebbséget alkotnak.
  
  
• Hermafroditizmus és interszexualizmus: A hermafroditizmus nagyon ritka állapot, amelyben a nem szervek nem tisztán férfi vagy női nemi szervek. Egy bizonyos elméletrendszer szerint ez kapcsolódik a transzszexualizmushoz, de annak egy sokkal szélsőségesebb példája, amely erősen kétnemű testet eredményez, nem csak a test-lélek különbözőségét, ami a transzszexualizmus jellemzője.

  Sok enyhén interszex állapot létezik, amelyek gyakran a nemi szervek különféle fokú elváltozását vagy működési zavarát eredményezik. Az ilyen állapotok jelentős mértékben gyakrabban fordulnak elő transzszexuálisok között, mint a népességben általában, bár a legtöbb transzszexuális testileg nem kifejezetten interszex.

  A valódi hermafroditizmus előfordulását kb. 1 : 1 000 000-ra becsülik, már az interszex állapot enyhébb változatai sokkal sokkal gyakoribbak. 200 csecsemő közül egyben megtalálható a testi kétféleség valamilyen jegye, 400-ból egy ember olyan kromoszomális kettősséggel él, amely nem egyezik a szabályszerű hímnemű (XY) vagy szabályszerű nőnemű (XX) kariotípussal.

2.3. MI a transzszexualizmus

A transzszexualizmus a nemi diszfória legnyilvánvalóbb formája. A transzszexualizmus tipikus definíciója ezt a vonalat követi:

Transzszexuális az az ember, aki mély és hosszan tartó kényelmetlenséget tapasztal testi (genitális) nemével kapcsolatban, és meg akarja változtatni fizikai jellemzőit, beleértve a nemi szerveket, hogy az ellenkezője legyen annak, amilyen az eredeti testi neme, és tartósan olyan nemi szerepben akar élni, amely ellentétes az eredeti testi nemével.

Az orvosi meghatározást általában nagyon körültekintően végzik, hogy kizárjanak olyan állapotokat, mint a hermafroditizmus, valamint az elmebetegség számos formáját, amely azt eredményezi, hogy a beteg azt gondolja, hogy transzszexuális, holott nem az. Néhány transzszexuális ember megjelenésében nemi kettősséget visel (ami azt a nézetet támasztja alá, hogy a transzszexualizmus hormonális rendellenesség, akárcsak a hermafroditizmus), de ez nem kötelezően része a diagnózisnak.

Még most is sok ember gondolja, hogy a transzszexualizmus pszichiátriai kezelést igénylő állapot, bár a legtöbb transzszexuális ember tökéletesen ép és racionális elmével bír, és az újabb kutatás azt mutatja, hogy az állapotnak van fizikai alapja - azaz hogy a "női agy férfi testben" biológiai valóság. A legtöbb országban azonban a társadalmi nemi átalakításának ("nemváltás") egészéért felelős ember pszichiátriai szakember. A pszichiáter szerepe az, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a páciens épelméjű, valóban transzszexuális, és lelkileg elég stabil ahhoz, hogy alkalmazkodjon új nemi szerepéhez.
Annak a kritériumnak az ellenére, hogy az embernek épelméjűnek kell lennie ahhoz, hogy engedélyezzék számára a társadalmi nem átalakítását, a legtöbb transzszexuális nem szereti az orvosi leírást, mivel az még mindig azt sugallja, hogy az állapot pszichiátriai s nem fizikális eredetű. E könyv szerzője szeretne javasolni egy másik, személyes nézőpontot, hogy mit is jelent transzszexuálisnak lenni:

Én egy olyan nő vagyok, aki - valószínűleg a születése előtti hibás hormonális működésnek köszönhetően - hím nemi szervekkel jött a világra. Mivel társadalmunk feltételezi, hogy a biológiai nem és a társadalmi nem összefügg, [születésemkor] tévesen a "férfi" kategóriába helyezett az orvos, aki a nemi szervemet vizsgálta, és nem az agyamat. Egész gyermekkoromban pontosan tudtam, hogy valójában lány vagyok (végül is az agyam az, és nem a nemi szervem, ami azzá tesz, aki én vagyok), de mert a testem másmilyen volt, arra kényszerültem, hogy beilleszkedjek a fiú nemi szerepbe. Ennek végtelen boldogtalanság lett a következménye, és ez majdnem teljesen tönkretette az életemet, míg el nem fogadtam a valódi helyzetemet és felnőtt koromban át nem mentem a nemváltoztatáson. Most a "nő"-nek nevezett nemi szerepben élek, ami megfelel nemi identitásomnak; az orvostudomány számára "operáció utáni stádiumban lévő tipikus (valódi, elsődleges típusú) férfi-nő transzszexuális" vagyok, de a magam számára teljesen normális, rendezett életű és boldog nő.

Emlékeztetve a "biológiai nem" és a "társadalmi nem" fogalmaira, néhány transzszexuális nem kedveli a "gender reassignment" ["nemváltás", a "társadalmi nem", azaz "gender" kifejezés használatával] orvosi szakkifezezést, amit a köznyelv a biológiai nem megváltoztatására utalva "sex change"-ként fogalmaz meg. Miközben sok orvos azt a leegyszerűsítő álláspontot fogadná el, hogy a biológiai nemet a kromoszómák és nem a nemi szervek határozzák meg szabályszerűen, ezért a biológiai nemet nem lehet megváltoztatni, a szóba forgó változtatás nem is igazán a társadalmi nemre irányul. Megváltoztatja a nemi szerepet, hogy az összhangba kerüljön az ember nemi identitásával, és ehhez - hormonális és műtéti úton - a lehető legnagyobb mértékben megváltoztatja a test nemi jellegét.

Sok szakértő különbséget tesz elsődleges és másodlagos transzszexuálisok között, bár valójában valószínűleg egy egész spektrum létezik, s nem egy fekete-fehér megoszlás. Az elsődleges transzszexuálisok kora gyerekkoruktól kezdve biológiai nemükkel ellentétes nemi identitást és erőteljes diszfóriát mutatnak, és a születésükkor számukra kijelölt nemi szerepben nem tudnak rendesen működni. A másodlagos transzszexuálisok életük egy későbbi szakaszában jutnak el a biológiai nemükkel ellentétes nemi azonosuláshoz, gyakran akkor, amikor a születésükkor számukra kijelölt nemi szerepben már működtek egy ideig, esetleg meg is házasodtak és gyermekeket is nemzettek. Valószínűnek tűnik, hogy az elsődleges transzszexuálisok azok, akik a leginkább tükrözik a "női lélek férfi testben" esetet, agyuk nagymértékben női agy, míg a másodlagos transzszexuálisok az esetnek egy kevésbé súlyos változatát mutatják, agyuk csak részben női agy. Ezt a nézetet olyan pszichometrikus tesztek segítségével dolgozták ki, amelyek a "férfias" és "nőies" személyiségjegyek mennyiségének megállapítására szolgálnak.

A transzszexualizmus meglehetősen ritka állapot. Hozzávetőlegesen 1000 emberből egynek van valamilyen fokú nemi diszfóriája, az elsődleges transzszexuálisok ennél jóval kevesebben vannak. Újabb becslések szerint kb. 25 000 emberből egy elsődleges transzszexuális, míg a másodlagos transzszexuálisok kb. tízszer annyian vannak.

A "nemváltás" után a legtöbb, de korántsem az összes transzszexuális heteroszexuális. A transzszexuális népességen belül az emberi szexualitás szokásos spektruma lelhető fel. A nemi identitás és a szexuális preferencia nincs egymással közeli kapcsolatban. Érdekes, hogy az elsődleges transzszexuálisok között a szexualitás megoszlása nagyon hasonló a nőneműnek született női népességéhez, míg a másodlagos transzszexuálisok között többen vannak a leszbikusok és a biszexuálisok.

Egyre növekszik azoknak a száma is, akik "transznemű"-ként fogalmazzák meg önmagukat. Tipikusan az ellenkező nem tagjaiként akarnak élni, de a nemi szerveiket nem akarják műtéti úton megváltoztatni. Ezt közbenső pontnak lehetne tekinteni a nemi identitás által motivált transzvesztita és a transzszexuális között. Miközben kétségtelen, hogy ez is a nemi diszfória egyik megjelenési formája, vitatott, hogy az ilyen emberek valódi értelemben vett transzszexuálisok-e.

3. Az orvosi nézőpont

3.1. Mi a transzszexualizmus oka?

A transzszexualizmust körülbelül negyven éve ismerik külön állapotként; azelőtt, aki meg volt győződve arról, hogy az igazi neme ellenkezője annak, amire a nemi szervei utalnak, egész egyszerűen pszichotikus személyiségnek tartották. Sok éven keresztül nem volt egyetértés abban, hogy ez az állapot pszichiátriai vagy fiziológiai eredetű-e, annak ellenére, hogy semmiféle pszichoterápia, pszichoaktív szer, averzív terápia vagy egyéb pszichiátriai módszer sem tudta "meggyógyítani" a valóban transzszexuális egyéneket. Az egyetlen jól működő módszer a "nemváltás" volt, a hormonok és a műtéti beavatkozás használata annak érdekében, hogy megváltoztassák az ember testét, és így összhangba hozzák valódi nemével, lehetővé téve ezzel azt, hogy a megfelelő nemi szerepben élhessen.

Most már a transzszexualizmussal foglalkozó rangos szakemberek is elfogadják, hogy az állapot fiziológiai eredetű, korántsem elmebetegség, perverzió vagy "választható életstílus". Abban megegyeznek a vélemények, hogy a nemi identitás a születés előtt határozódik meg, és azután már megváltoztathatatlan:

Minden emberi zigóta nőneműként kezdi életét, és ellenkező értelmű biokémiai utasítások hiányában kislányok jönnek a világra -- függetlenül az egyén kromoszomális nemétől. Ez az alapértelmezésben nőnemű fejlődés egy összetett hormonális folyamat során felülíródik a hímnemű zigótákban. Körülbelül hat héttel a fogamzás után kezdődik, amikor az Y kromoszóma SRY génje egy gyenge hím nemi hormon prekurzor kibocsátását okozza. Ennek hatására a magzati gonádok (ivarmirigy-kezdemények) petefészkek helyett herékké alakulnak. Néhány héttel később a primitív herék működni kezdenek, és nagy mennyiségű tesztoszteront termelnek (ami az elsődleges férfi nemi hormon), aminek következtében a magzati agy férfi mintázatot ölt fel. Az agy ezen a ponton határozza meg a nemi identitást, valamint az összes jól ismert (és mérhető) agyi különbséget a férfiak és a nők között.

A transzszexualizmust az okozza, hogy a hormonok második kiválasztása nem, vagy csak nagyon kis mértékben történik meg (sok transzszexuális nőnek vannak férfi jellegű agyi tendenciái, de női nemi identitással rendelkeznek, ami arra utal, hogy az agy férfiasodása kis részben végbement, aztán megakadt.) A legextrémebb elsődleges transzszexuálisok esetében az agy férfiasodásának semmi jelét nem lehet felfedezni, a második hormonhullám valószínűleg teljesen kimaradt. Ennek az elmaradásnak egy sor lehetséges oka van, néhány esetben a nemi szervek nem fejlődnek megfelelően, és ezért nem tudnak időben tesztoszteront kibocsátani, hogy megváltoztassák az agyat. Valószínű, hogy ez az interszex állapot valamilyen fokát hozza létre a csecsemőben, illetve transzszexualizmust is okoz. A legtöbb transzszexuális azonban nem nyilvánvalóan interszex, úgyhogy bizonyára vannak finomabb okok is.

Mindent egybevetve, az állapotnak láthatóan három oka van:

1. A kromoszómák: nem ez az egyetlen ok, de ezt lehet a legkönnyebben azonosítani. 400 ember közül egynek nem XX (szabályszerű női) vagy XY (szabályszerű férfi) kromoszómái vannak, néhány eltérő kombináció egy sor különféle állapotot hoz létre, köztük a transzszexualizmust és az interszex állapotot is. Egy pár, de korántsem minden transzszexuális ember rendelkezik a szabályszerűtől eltérő kariotípussal, amely a magzati fejlődés során hormonális zavart okoz.
   
   
2. Vegyszerek: néhány olyan gyógyszert is beadtak terhes nőknek (leginkább a dietil-sztilboesztrolt), illetve fogamzás után, a terhességről nem tudva szájon át beveendő fogamzásgátlót vettek be nők, ami gyakran az utód transzszexualizmusát okozta azzal, hogy összezavarta a hormonális folyamatokat. Egyre inkább bebizonyosodik az is, hogy néhány szennyező anyag is hasonló hatást vált ki - sok ember által készített vegyszerről tudják, hogy az ösztrogént utánozza és/vagy rombolja az androgénreceptorokat; különösen az olyan anyagok, mint a poliklorobifenilek és a dibenzodioxinok, amelyek az 1950-es és '60-as években nagyon elterjedtek voltak, mielőtt veszélyességükre fény derült volna, és be nem tiltották őket. A poliklorodifenileket abban az időben még a smink összetevőjeként is felhasználták - sok nő volt kitéve ezen vegyszerek veszélyesen magas szintjének.
   
   
3. Véletlen események: néha egyszerűen nem működik megfelelően a biokémia - a dolgok félrecsúsznak, de nem tudjuk a pontos okát. Lehet, hogy a várandós anya anémiás, vagy a magzat valami miatt alultáplált, vagy talán az anyai hormonok megfelelő mennyiségben hatolnak át a méhlepényen ahhoz, hogy megzavarják a magzati fejlődést (különösen a progeszteronnak van meg az a képessége, hogy kivédje a tesztoszteron hatását). Olyan elképzelhetetlenül bonyolult az a folyamat, aminek során a megtermékenyített petesejtből kifejlett emberi csecsemő lesz, hogy majdnem számtalan azoknak a dolgoknak a sora, amelyek elromolhatnak.

Más okokat is felvetettek már a múltban, de ezeket többnyire mind meg is cáfolták. Különösen a "neveltetés"-be kapaszkodó magyarázatokkal (ami azt mondja, hogy a kisgyermeket a "rossz nem"-ben nevelték fel, talán mert a szülők igazából lányt és nem fiút akartak) számoltak le; manapság már ismert tény, hogy a transzszexuális nőknek pszichológiailag női agyuk van - végül is sem a neveltetés, sem a kulturális hatások nem tudják befolyásolni az agy születés előtti huzalozottságát.

A kritikus idő elteltével a magzat agyi nemét (és ezzel nemi identitását) semmilyen körülmények között nem lehet megváltoztatni: a születés után hormonok segítségével meg lehet változtatni a testet, de az agy mindig olyan marad, mint amilyennek született. Ezért nem lehet megváltoztatni egy transzszexuális ember nemi identitását, hogy az megfeleljen születéskor regisztrált nemének. Lehet, hogy furcsának tűnik, hogy a testi nemet kell megváltoztatni, hogy az egységbe kerüljön a nemi identitással, de ez az egyetlen lehetséges kezelési mód, mivel az agyat nem lehet megváltoztatni, hogy az igazodjon a születéskor regisztrált fiziológiai nemnek. Tehát a társadalmi nem megváltoztatása ("nemváltás") az egyetlen sikeres kezelési mód egy transzszexuális ember számára.

4. Hogyan küzdjünk meg a transzszexualitásunkkal

A transzszexuális emberek sokféleképpen küzdenek meg állapotukkal, de a korai szakaszban mindenki átmegy egy bizonyos dolgon.

 

Tagadás

Megpróbálják meggyőzni magukat, hogy nem igazán transzszexuálisok, hogy majd kinövik, vagy "nem foglalkoznak vele és majd meglátják, elmúlik-e"; ezek mind a tagadás szakaszának jellemzői. A tagadás általában nem működik túl hosszú ideig, és sok eset bizonyítja, hogy azok a transzszexuálisok, akik nem tudnak megválni ettől a szakasztól, gyakran öngyilkosok lesznek. Sok adat bizonyítja, hogy a transzszexuálisok 30%-át nem diagnosztizálják és nem kezelik elég hamar ahhoz, hogy megakadályozzák őket az önpusztításban.

 

Semmit sem tesz

Van egy pár transzszexuális, akik ráébrednek arra, mik is ők, de tudatosan azt választják, hogy együtt élnek a nem megfelelő test és nemi szerep által okozott kényelmetlenséggel, talán vallásuk miatt, vagy feleségük és gyermekeik kedvéért. Néhány esetben transzszexuálisok úgy élnek, ami általában a transzvesztitákat jellemzi, vagy csak előre megbeszélt alkalmakkor fejezik ki valódi nemüket. A valóban transzszexuális emberek számára ez a fajta alkalmazkodás majdnem mindig elégtelennek bizonyul, és ekkor hasonló problémák kerülhetnek elő, mint a tagadás szakaszában.

 

Társadalmi nemváltás

Sok transzszexuális ember számára a legégetőbb szükséget a nemi szerepük megváltoztatása jelenti, ennek kell megfelelnie a nemi identitásuknak. Ez egy transzszexuális nő számára azt jelenti, hogy teljes egészében nőként él. Ez általában, de nem mindig a műtéti nemváltás útján való első lépést jelenti, de vannak, akik úgy döntenek, hogy itt megállnak (és általában transzneműként utalnak magukra), vagy akár "kevert" életmódot is folytatnak - néhány nemi diszfóriás ember azt érzi, hogy nem igazán férfi és nem is igazán nő. A transzszexuális nők számára az arcszőrzet végleges eltávolítása (elektrolízissel) a szükséges lépés, ezt rendszerint közvetlenül a társadalmi nem megváltoztatása előtt vagy után végzik el. Időigényes, drága és fájdalmas beavatkozás: gyakran két évig tart, hetente két-három órát is igénybe vesz, és gyakran óránként 25 fontot is elkérnek érte [A szerző brit. A ford.] Sokan a helyi érzéstelenítés ellenére is alig tudják elviselni a fájdalmat. Általában lehetetlen a társadalombiztosítást igénybe venni erre a célra, úgyhogy a transzszexuális embernek önmagának kell állnia a költségeket. [Az elektrolízis alternatívája a lézeres szőrtelenítés. Lektor megjegyzése]

 

A hormonokkal történő nemváltoztatás

Sok transzszexuális ember hormonkezelésnek veti alá magát, hogy testének alakját és megjelenését nagyobb összhangba hozza nemi identitásával. A hormonkezelést a társadalmi nem megváltoztatása előtt vagy után is el lehet kezdeni: sok transzszexuális hormonkezelés nélkül is megél új nemi szerepében, sokaknak viszont hónapokig kell kezelésre járniuk, mielőtt megváltoztatják társadalmi nemüket. Nagy-Britanniában a hormonokat pszichiáter-szakértő írhatja föl, a nemváltó program keretén belül.

A kezdeti hormonkezelést nagyrészt vissza lehet fordítani, ha korán abbahagyják, és ezt gyakran biztonsági sávként használják, hogy megakadályozzák, hogy azok, akik valójában nem transzszexuálisok (mint például azok az összezavarodott transzvesztiták, akik meggyőzik magukat, hogy valójában transzszexuálisok) maradandó károsodást okozzanak önmaguknak. Mivel a transzvesztitáknak férfi agyuk és alapvetően férfi identitásuk van, és viselkedésüket férfi hormonok irányítják, átöltözéses viselkedésük megszűnik, mihelyt női hormonokat adagolnak nekik. Ezt a hatást arra használják, hogy "kigyomlálják" azokat az embereket, akik valójában nem transzszexuálisok: egy valóban transzszexuális személy természetesen és boldogan érzi magát a hormonok hatására, míg mások feladják átöltözéses viselkedésüket, amikor megszűnik férfi hormonjaik hatása.

Nagy hormonadagokat kell használni ahhoz, hogy azok felülírják a test saját hormonjait, és a mellékhatásoknak megvan a kockázata. A nemiszerv átalakító műtét után az adagot erősen lecsökkentik, mivel a test már nem termeli az előírt hormonokkal ellentétes hatású hormonokat, de egy műtéten átesett transzszexuálisnak egész életében szintentartó hormonkezelést kell kapnia.

Néhány transzszexuális sokáig él műtét előtti állapotban, hormont szed, az általa preferált nemi szerepben éli az életét, és talán soha nem is vállalkozik a műtétre. Az esetek azt bizonyítják, hogy a nagy hormonadagok, amelyeket a műtéten át nem ment transzszexuálisok hosszú ideig kapnak, káros hatással lehetnek a szervezetre.

A transzszexuális nők hormonkezelése a női mellek megjelenését eredményezi, amelyek gyakran meglehetősen kicsik, ezenkívül átcsoportosul a test zsírtartalma, és az alak, a haj, a bőr általában nőiesebbé válik. A testszőrzet ritkul, de nem tűnik el, a hormonoknak az arcszőrzetre csak nagyon ritka esetekben van hatása. A hormonok nem változtatják meg a férfias hangot (a nemiszerv-átalakító műtét sem), így a transzszexuális nőknek általában valamiféle beszédtechnikát kell tanulniuk, el kell sajátítaniuk a hang megemelésének és ellágyításának technikáját, valamint a női hanghordozás és szókészlet használatát.

 

A műtéti úton történő nemváltoztatás

Sok ember ezt úgy tekinti, mint a nemváltás hosszú folyamatának egész célját és értelmét, míg mások úgy érzik, ez inkább egy utolsó lépés azon az úton, amelyen a személy az agya és a teste közötti egység kialakítása felé tesz meg, amely a megfelelő nemi szerepben élt új élet kialakításának kemény munkája után következik.

A transzszexuális nők esetében ez a folyamat a férfi nemi szervek eltávolítását és a női nemi szervek kialakítását foglalja magában (persze a méh és a petefészkek kivételével). Ez utóbbi során felhasználják a férfi nemi szervek anyagát. A jelenleg elérhető műtéti megoldások elég jól megközelítik a természetes női nemi szerveket (még olyan esetről is tudnak, hogy a nőgyógyász nem vette észre, hogy páciense transzszexuális). A műtét nem is okoz nagy érzetvesztést, de ez persze azon múlik, milyen a sebész szaktudása.

A műtét nagy beavatkozás (kb. 10 napig kell kórházban maradni, és négyórás altatással végzik), nagyon fájdalmas és kivétel nélkül mindig drága. Sok brit transzszexuális a magánkezelést választja, mivel nehézkes, és sok helyen lehetetlen erre a célra igénybe venni az állami kezelést, a várólista nagyon hosszú.

Egyetlen elismert sebész sem fogja elvégezni a műtétet, amíg két pszichiátertől szakvéleményt nem kap. Rendes körülmények között lehetetlen beszerezni a műtéti engedélyt úgy, hogy az ember nem esett át a "való élet teszten" (Real Life Test), amelynek során egy évig nőként kell élnie és dolgoznia.

6. Befejezés

A könyvben tárgyalt legfontosabb témák a következők voltak:

• A transzszexualizmus az az állapot, amikor az ember olyan agyi nemmel születik, ami ellentétes testi nemével.
  
  
• A transzszexualizmus ritka, de valós és kimerítő, orvosi kezelést igénylő állapot, amelynek egyetlen lehetséges kezelési módja a testi nem átalakítása.
  
  
• A transzszexualizmus nem transzvesztitizmus, sem pedig homoszexualitás.
  
  
• A transzszexualizmus nem perverzió és nem "választott életforma". A transzszexuálisok nem maguk választják állapotukat, így születtek.
  
  
• A testi nem átalakítása lehetővé teszi a transzszexuálisok számára, hogy teljes értékű társadalmi lények legyenek, és az esetek döntő többségében nagyon sikeres beavatkozás.
  
  
• A testi nem átalakítását már majdnem teljesen biztosítja a társadalombiztosítás (brit). A magánkezelés elképesztően drága, ezért sok transzszexuális számára elérhetetlen. Ha a kezelés elérhetetlen, az sok esetben vezet öngyilkossághoz vagy lelki problémákhoz.
  
  
• A transzszexuálisokat a társadalom jogtalanul bélyegzi meg és szorítja háttérbe.