HTML

Utolsó kommentek

A patikus beköszönője

2010.11.05. 23:00 sophiataylor

 

Sziasztok!
 
Hadd mutatkozzam be: sophiataylor a nickem, legjobban azt szeretem, ha Zsófinak vagy Sophie-nak hívnak, és ha a terveim szerint alakulnak a dolgok, fél év múlva már levethetem a születéskor kapott fiú nevemet és Dr. Szabó Zsófia áll majd a személyi igazolványomban. Ugyanis gyógyszerész vagyok. És MtF.
 
Ebből adódóan magaménak érzem a feladatot, hogy a tőlem telhető módon segítsem a hazai TS társadalom tagjait a szaktudásommal. Ez leginkább az elméleti oldalra, a felvilágosításra vonatkozik. Mert bár szívem szerint rendelkezésére bocsátanám a szükséges hormonokat mindenkinek, ezt három okból nem tehetem, jogi, szakmai és emberi tényezők miatt. A három összekapcsolódik egymással.
 
Kezdjük az emberivel. Ha orvosi felügyelet nélkül kiadok valamilyen hormonkészítményt és az nem jó a sorstársnak valamiért, akkor minden ebből adódó bajáért a saját lelkiismeretem fog bosszút állni rajtam. Szakmailag fogadalmat tettem, hogy legelőször is nem ártok az embereknek. Az előny és a kockázat mérlegelése nem az én hatásköröm, hanem az endokrinológusé. Senkinek sem ajánlott orvosi felügyelet nélkül belepiszkálnia a szervezete működésébe. Ez rám is ugyanúgy vonatkozik, mint bárki másra. Jogilag pedig, ha balul üt ki a dolog, a teljes felelősség megint csak engem terhel. Nem űzhetem tovább a hivatásomat, sőt börtönbe is kerülhetek. Ezért nem érdemes kockáztatni, ha egyszer van egy másik, járható út.
 
Annyit persze meg tudok tenni, hogy elmondom melyik hatóanyagnak mi az előnye a másikkal szemben, esetleg némi könnyebbséget tudok biztosítani abban, hogy mit hogyan érdemes felíratni, kiváltani.
 
Természetesen BÁRMILYEN gyógyszereléssel, betegségekkel kapcsolatos tanáccsal , válasszal állok rendelkezésetekre, nem csak a hormonterápiáról eshet szó. Próbálok majd időnként tematikus cikkeket írni, emellett pedig megválaszolni a felmerülő kérdéseiteket.
 
Addig is mindenkinek kitartást a saját rögös útján és jó egészséget!
 
Zsófi

 

 

3 komment

Címkék: egészségügy hrt hormonkezelés

A bejegyzés trackback címe:

https://tsonline.blog.hu/api/trackback/id/tr332424721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lanyakaroklenni 2011.05.14. 04:54:50

Kedves Zsófi. Nagyon örültem mikor elolvastam a blogodat mert már az alagút végén éreztem magam. 19 éves vagyok és 6 éves korom óta lány akarok lenni nagyon szépen megkérlek segíts. Nem akarok emberek közé menni mert félek hogy bántanak és ha ez nem javul akkor nekem nincs miért élnem.Köszönöm előre is. Beatrix

sophiataylor · http://transpowerfist.wordpress.com/ 2011.05.19. 00:59:21

@lanyakaroklenni: Ha minden igaz, megkaptad az emailt, amit válaszul küldtem.

tsdani 2012.05.02. 01:27:39

Sziasztok szerintem, valahogy újra kéne indítani az oldalt, hogy ne csak a chat menjen, és az is csak szakadozva: Aki egyetért velem az írjon a titok2202@freemail.hu email címre, hogy meg lehessen szervezni ezt a dolgot.
süti beállítások módosítása