Kedves Blogolvasó!

A fórumon egyik sorstársunk által írt bejegyzések arra késztettek, hogy ismét kezembe vegyem a klaviatúrát, és a gondolataim, tapasztalataim leírjam.

Tény hogy a Transzszexualizmus, nem egy mindennapi jelenség, épp ezért az ebben a helyzetben élők zöme szomorú, elkeseredett ember, legyen fiú vagy lány.

Elfogadás:

Úgy gondolom elsősorban önmagunkat, kell elfogadnunk, és csak akkor kell neki kezdenünk mások „puhítására”. Hatalmas döntést hoz az aki meg szeretné változtatni a nemét, és a nevét. Nekem, pl. évek kellettek mire megszületett, hogy igen én ezt az utat szeretném, és ezt az utat akarom. Nem egyszerű a feladat, mert rengeteg változással, lemondással, kínosabbnál kínosabb helyzetekkel jár, de amikor meghoztam a döntést, akkor azzal együtt a vele járó negatívumokat is elfogadtam. Miután 100%-an biztos voltam magamban, a szüleimnél kezdtem el feszegetni a témát. Anyukám nagyon jól fogadta a körülményekhez képest (lehet mázlista, vagyok), nem azért sírta el magát, hogy mi lesz belőlem, hanem hogy az életmódváltozás után, egyedül, mi lesz az ő picike gyermekével.

Nőiesség:

Hiszti:

Mindannyiunknál kiborul néha a bili. De nekem, egy-egy kudarc vagy rossz nap után sosem jutott még eszembe, hogy feladjam az álmom, és letegyek arról, hogy úgy élhessek, és akként, ahogyan akarok. Ha már ez eszembe jutna, akkor szerintem, erős gondok vannak. Az lebeg a szemem előtt, hogy lesz ez még így sem. Egy rossz nap után jön majd egy jó. „Nem kell másnak lennem, inkább újra kezdem.” Ha valami nem megy elsőre, majd megy másodjára vagy harmadjára. Ha mégis úgy érezném, hogy nem bírok megbirkózni a feladattal, akkor kérek segítséget (biztos van olyan mindenkinek a környezetében, aki bárminemű feltétel nélküli segítséget nyújtana, ha kérné). De azzal, ha siránkozunk, egyrészt a probléma még nincs megoldva, másrészt teljesen hülyét csinálunk magunkból, harmadrészt felesleges kellemetlen órákat, napokat élünk meg, amit esetleg hasznosan, a cél elérésének előbbrejuttatásával tudnánk eltölteni.

Anyagiasság:

Hát igen, az előző blogbejegyzésemben írtam róla néhány gondolatot. Manapság kölcsön nélkül semmi nem megy. Még egy olyan embernek, sem akivel minden ok. Fontolja meg mindenki a lehetőségeket, az esélyeket, és ha van rá mód, vegyen fel kölcsönt. Nem kell milliárdokat, csak épp annyit, amire az adott helyzetben szüksége van, és tudja is a későbbiekben fizetni. Tudom mennyire költséges a szakvélemények, gyógyszerek, más dolgok beszerzése, de hát ezt választottam. Én sem Budapesten lakom, nekem is rengeteget kell utaznom mire feljutok, tudom milyen drága a busz és vonatjegy, ráadásul Pesten a tömegközlekedési eszközök jegyárai sem a legolcsóbbak. Nekem egy utazgatás fel Pestre olyan 8-9 ezer + a vonaljegyek, és ha már hajnalban elindulok és este 9 re érek haza, ugye nem árt ha nem esek össze éhségemben, így enni, inni is kell venni. Ha kiszámolom akkor olyan 12 ezerben lazán benne vagyok 1 útnál, és akkor még hol vannak a konzultációs díjak, a szakvélemények, tabletták, IPL, stb. Nehéz, de csak egyszer kell ezeket végigjárni (jóesetben). Ha már meg vannak a papírok onnantól kezdve csak magamra és önmagam szebbé varázsolására, kell költenem, az pedig így is úgyis idő kérdése. Nekem elsősorban az a létfontosságú, hogy a nevem át legyen írva, és legálisan szedjem a hormonokat. Mert onnantól már öltözhetek csinibe, igazoltatásnál nem fog lecikizni senki.

Segítség:

A fórum, az oldal, azért is van, hogy segítsünk egymáson! Összeteszem a két kezem, hogy olyan csajokat, srácokat ismerhettem, meg akik segítettek végig abban, hogy hogyan mit tegyek. Nekik nagyon köszönöm ezúton is, és hálás vagyok érte. Persze segíteni is csak azon lehet aki hagyja. Igazából lelki támasz, és információk nélkül semmire sem jutna az ember, és ezt értékelni kell, nem ellentmondani. Aki nem képes kompromisszumokat kötni (segítség hatására) önmagával, annak hiába írjuk, beszéljük rongyosra a szánkat, értelme nem sok van. Nekem minden segítség, tanács, ötlet, pozitív, negatív kritika jól jön, mert ezekkel építhetem önmagam. Vannak dolgok, amik nekem sem tetszenek, viszont továbbgondolásra alkalmas gondolatokat gerjeszt bennem. Nem vagyok nagyokos, lángész, sőt, szerintem eléggé tudatlan vagyok témákban, de kire figyeljek, ha nem azokra, akik sokkal többet tudnak, és a kezüket nyújtják felém!?!

Önkritika:

Jó ha az ember reálisan látja önmagában a pozitív és negatív tulajdonságait, külsőségekben és belsőségekben egyaránt. Igen! Legyünk magunkkal kritikusak, a jobbnál ne adjuk alább! De túlzásokba se kell esni. Nem vagyok magammal megelégedve?? Hát teszek ellene, hogy hogyha nem is teljes mértékben, de valamennyire megnyugtassam magam. Úgy állok reggel a tükör elé, hogy mosolyogva belemondom a tükörképembe, hogy szép vagyok és jó napom lesz.:) Első hallásra (olvasásra) őrültségnek tűnik, de nekem bevált módszer. Valamint ajánlom mindenkinek a relaxációs zenéket (netről egy csomót le lehet töltögetni). Ha azt akarom, hogy jó napom legyen, az is lesz. Mindenki maga magának alakítja a sorsát. Ahogy anyum mondaná „Öngyötrésből és önsajnálatból, nem élünk meg”.:) Hmmm! Mennyire igaz!