HTML

Utolsó kommentek

Honnan-hová 3 hónap alatt

2009.01.24. 10:46 Suneee

Kedves Blogolvasók!

Ma reggel óta azon tanakodtam mit is, írhatnék az első blogbejegyzésbe. Szeretném hasznos, személyes tapasztalatokkal, információkkal gazdagítani az oldalt. El is döntöttem, hogy leírom én hogyan jutottam el idáig, mi történt stb… és ezekről szerzett tapasztalataim, információim megosztom veletek.

Igazából sosem éreztem magam férfinak, mindig a lányokhoz húzódtam, és a férfiakat  figyeltem, már általános iskolában is…de visszavezethetem még talán az ovira is:)
14-15 éves koromban először eszembe jutott, hogy átoperáltatom magam, csak ennyi, semmi információm nem volt semmiről, de már akkor eldöntöttem, hogy hogyha lesz rá lehetőségem, belevágok, és végig is csinálom.

Ahogy teltek múltak az évek, a nap, mint nap átélt beszólások, minősítések egyre jobban erősítettek meg abban hogy valami nagyon nem stimmt velem. Igyekeztem mindig lekötni magam valamivel, de legjobban a sulival foglalkoztam… tanulás, tanulás, tanulás… ez lebegett a szemem előtt, azért is, hogy még csak halványan se kelljen elgondolkodnom azon, hogy ki is vagyok valójában…Pedig ekkor már nagyjavában tombolt bennem a nő… Tudat alatt vagy talán tudatosan, az üzletekben a női ruha részleget nézegettem, és nem sok idővel már a tele táskákat is onnan hoztam ki. Nem kimondottan nőies, de női ruhákat vásárolgattam. Először azt hittem feminin meleg vagyok viszont később, sikerült összebarátkoznom egy meleg sráccal. Aki rádöbbentett, hogy engem a fiú - fiú kapcsolat abszolút nem érdekel. Akkor kezdtem el utánajárni, hogy hogyha nem vagyok meleg se transzvesztita, hát akkor mi vagyok????

Regisztráltam a fórumra és kérdezősködtem jobbra-balra és olvastam a sok infót, hogy hogyan is lehet ezt az utat kijárni.

Kezdődött Dr. Nagy Gertrúddal…

Mielőtt időpontot kértem tőle azért informálódtam róla, hogy milyen, hogyan néz ki stb. Hát nem túlozta el senki (akit kérdeztem róla) a pozitív kritikát…Ezzel csak még nagyobb félelmeim voltak vele szemben. Aztán mikor eljött a nap, hogy találkozzam vele…hát mit is mondjak, a hely az szörnyű, ráadásul a fel s alá mászkáló zárt osztályi lakók teljesen rémisztőek. Viszont a Dr. nőben pozitívan csalódtam! Egy bájos fekete hajú, középkorú nő! Semmiesetre sem volt tolakodó, vagy negatív felém. Mások tapasztalataiból felkészülve vártam az olyan kérdéseit, amit tőlem nem kérdezett meg. :) Viszont percek alatt meg tudtam neki nyílni, és szemrebbenés, gátlások nélkül beszéltem ki neki magamból a sok-sok év tapasztalatait, gondjait, jó és rossz élményeit.

Sok helyen fent van a telefonszáma, de azért leírom ide:

dr. Nagy Gertrúd: 06-1-347-3815

dr. Nagy-hoz tömegközlekedési eszközzel nem tudom hogy lehet eljutni (én kocsival voltam).

Egy héttel később mentem dr. Simon Lajoshoz…

A dr. úr első pillantásra bennem félelmet, és gátlásokat keltett. Vele, első alkalommal nem tudtam olyan jól elbeszélgetni, mint a fentebb írt dr. nővel. Nem tudom miért de frusztrált hogy férfi…(mindig is jobban megértettem magam a nőkkel). Nagyjából felvázoltam neki a helyzetet (nem olyan részletességgel mint Nagy Gertrúdnál), és adott 7 db tesztet (ami kiderült otthon hogy nem is 7 hanem 10 12). Szívesen elküldöm mailban, csak kérjétek. Egy hét múlva visszamentem hozzá, kissé fáradt voltam mert előtte való éjjel még nagyjavában teszteztem (ezt észre is vette rajtam), a második alkalommal sokkal felszabadultabban beszélgettünk, sőt még a teszttel kapcsolatban is elmondtam neki az észrevételeimet (helyesírási hibák, nyomdahibák, ilyesmi :) ). Megírta a szakvéleményt, kinyomtatta és ezzel a két szakvéleményem meg is van

dr. Simon Lajos: 06-1-210-0330

Dr. Simonhoz úgy lehet eljutni, hogy Keleti→Deák Ferenc tér→Klinikák (célszerű metróval menni, mert kevesebb az esélye hogy eltéved az ember, legalábbis nekem bevált).

 

DE!

 

 

Ami nagyon fontos, és az én esetemben el is lett szúrva!:( A TAJ szám. Ugyanis dr. Nagy Gertrúd, és (mivel az adatokat az ő szakvéleményéről másolta) dr. Simon Lajos is rossz TAJ számot írt a szakvéleményemre.:( NAGYON FONTOS! Hogy mindenki nézze meg alaposan az adatait ezeken a papírokon, mert később, ha felküldi, olyan időhúzás lesz belőle, hogy fél év alatt nem írathatja át a nevét. Kavar-kavar hátán…

Gyógyszerek:

Az első hormontartalmú készítmény, amit szedtem az a Diane 35. Persze illegálisan. A Diane 35 vényre felírva 21szem 1233 Ft, én feketén 3*21 szemet 7000 Ft ért vettem… Teljesen jövedelmező, csak nem annak, aki veszi. Alapjában véve, bemelegítésnek tényleg teljesen jó! Az első nap olyan letargikus állapotban voltam, hogy hozzámérni és szólni nem lehetett. Második naptól pedig már minden ment a rendes, normális kerékvágásban, annyi különbséggel, hogy a mellem elkezdett nőni és fájni, hol erősebben, hol gyengébben.
Ha már az egyik szakvélemény megvan, érdemes felkeresni dr. Gasztonyi Zoltánt, aki személyre szabva olyan hormonkészítményt ír fel, ami jó is, és még mindemellett legális is.

dr. Gasztonyi Zoltán: 06-1-224-5442

Lehet hogy még így is sokba kerül, mer pl. az Androcur tabletta 50 szem 8677 Ft,(linkben nem találtam meg az árát) az  Estrimax pedig 3*28 szem 2497 Ft.

De ha arra gondolok, hogy mindez feketén klasszisokkal drágább, akkor megéri, és hát nem utolsó sorban nekem a legfontosabb, az hogy tudom, hogy orvosi felügyelet mellett szedem, és így kisebb az esélye annak, hogy bárminemű probléma felmerüljön a hormonterápia közben.

Trombózishajlam szűrés:

Aki teheti, előbb vagy utóbb mindenképp csináltassa meg! Nem érdemes rizikózni! Drága mert 12000 Ft, de engem megnyugtat, hogy át vagyok nézve ebből a szemszögből is. Még nincs meg az eredmény, de akármi is lesz, jó, ha ellenőrizve van. Csak egy lila kis palacknyi vért vesz le az asszisztens, szóval még csak meg sem kell magunkat erőltetni. Bár nekem utána úgy bedagadt meg belilult a szúrás helye, hogy a karom 2 napig mozgatni alig tudtam.:(


A rendelőjébe eljutni úgy lehet a keletitől (én csak ezt az útvonalat ismerem, de biztos van más is), hogy Moszkva tér (vmilyen tömegközlekedési eszközzel)-->PIROS 21-es busz 2 megálló és párszáz méterre ott van a Géndiagnosztikai Nőgyógyászati központ.

IPL (Intense Pulsed Light, villanófényes szőrtelenítés):

Két kezelésen vagyok túl. Eme szőrtelenítési forma eléggé hatásos szerintem, és eléggé drága is (1 kezelés teljes arcon, nyak is beleértve 15 000 Ft). Nem kellemes, csípő, égető érzés, és egy-egy villanásnál olyat rángatóztam, hogy azt hittem leesek a kozmetikus székéről. Ahol erősebb a szőr, ott sokkal fájdalmasabb, mint ahol gyengébb. Nekem a 3. héten kezdett el hullani a szőr. Fontos hogy előtte semmilyen barnító eszközt ne vessünk be, mert az csökkenti az IPL hatékonyságát. Én sajnos úgy jártam, hogy utána eléggé sok helyen égett lett az arcom. Foltokban összeégett. Elmúlt, de nem egy kellemes érzés, és látvány. Azzal meg ha közvetlen utána leborotválom, csak sebeket okozom az arcomon. Szóval óvatosan az IPL el is, és ha lehet, mindig kell kérni hűsítő gélt! (amikor én mondtam a gélt, csak nézett a kozmetikus, mert nem tudta hogy mi is az :( )

Pénz:

Rengeteg pénzt kell kiadni a kezünkből, mire megvannak a papírok, és a mai jegyárak erre még rátesznek egy lapáttal. A szakvélemények, gyógyszerek, konzultációs díjak, szőrtelenítés, teljesen csődbe viheti az embert, ha nem figyel oda. Sajnos én hajlamos vagyok arra, hogy egyszerre mindent gyorsan akarok (ezért fogy rohamosan a pénztárcám tartalma). De végül is ha azt nézzük, hogy ez ezzel jár, akkor teljesen normális hogy kiadom magamra azt az x összeget.

Egyenlőre itt tartok. A napokban megyek még urológushoz (amitől nagyon félek), aztán pedig a kérelmem felküldöm!
Remélem tudtam valamicskét segíteni, vagy ha valaki most kezd bele akkor némi információhoz hozzájuthat. Bár szívesen segítek bárkinek, amiben tudok, és amit én is másoktól tanultam.

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tsonline.blog.hu/api/trackback/id/tr24366363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsonline · http://tsonline.blog.hu 2008.03.05. 17:24:42

"Dr. Simonhoz úgy lehet eljutni, hogy Keleti→Deák Ferenc tér→Klinikák (célszerű metróval menni, mert kevesebb az esélye hogy eltéved az ember, legalábbis nekem bevált)."

Aki hajlamos eltévedni a városban, az vegyen egy kis Budapest-atlaszt, vagy ha nagyon geek, töltsön fel a PDA-jára egy navigációs szoftvert (pl. iGo). Ezek segítenek megtalálni az ismeretlen címeket.
(A Budapest-atlasz olcsóbb, mint egy PDA :))

tsegitok 2008.03.18. 19:14:24

Szia Suneee!

Nagy segítség ez, jó hogy leírod!

Suneee 2009.01.24. 13:40:58

Nyilván, akik régebb óta ismernek, azok tudják, hogy eme bejegyzésem, már anno megjelent egyszer, csak bizonyos oknál fogva nem akartam, hogy élesítve maradjon, de most már látom néminemű szükségességét, így élesítettem a Moderátorral!

aurora12 · http://neolvassbele.blog.hu/ 2009.04.03. 18:39:22

Szia Suneee!
Megszeretnélek kérni, hogy elküldenéd-e mailben azokat a teszteket, ha még megvannak?
Jól esne kitölteni öket. Én is hasonló helyzetben vagyok mint az oldal látogatói, na de majd a fórumon részletezem a dolgokat, ha végre megkapom az engedélyt a belépéshez.

Köszi!

aurora12 · http://neolvassbele.blog.hu/ 2009.04.03. 18:40:03

Ja, de buta vagyok elfelejtettem az emailt leírni:
guardin@citromail.hu

Moestitia 2009.04.22. 13:49:11

Szia Sunee!
Volnál olyan kedves, hogy nekem is elküldöd azokat a teszteket, amikről írtál? Előre is nagyon köszönöm.
E-mail címem: moestita@hotmail.com

Moestitia 2009.04.23. 14:28:55

Bocsánat, rosszul adtam meg a címet. Ne haragudj kérlek. Tehát: moestitia@hotmail.com
Még egyszer bocsi.

Suneee 2009.04.24. 11:21:57

Moestitia és aurora12!

Ne haragudjatok, de sajnos nem tudom elküldeni, mivel ez már rég volt, és nem igazán akartam a gépemen tárolni, így töröltem. Kérjétek olyantól akinek anno átküldtem! Egyébként, ha elküldi valaki se tudtok ebből felkészülni mivel mindenkinek más és más a személyisége!És ezek nagyrészt személyiségtesztek!Jah és a másik! Nem azt mondták hogy nem kellenek már a pszicho papírok?
Ne haragudjatok, hogy nem tudok ebben segíteni már. Puszi

Elkeseredett Srác 2009.04.26. 10:20:40

Szia Sunee!

Hasonló helyzetben vagyok mint bárki más itt az oldalon!Most határoztam el magam,hogy elindulok a hosszú úton,hogy nő lehessen belőlem!
Ha elküldenéd a teszteket amiket Neked is ki kellett töltened azt nagyon megköszönném!
A címem: balukaaa@citromail.hu

Előre is köszönöm.

Elkeseredett Srác 2009.04.26. 10:22:07

Na ... most olvasom,hogy már nincsenek meg neked a tetsztek!
Bocsi

tsdani 2011.08.01. 22:41:51

@Suneee légyszi kuld el nekem a tesztet köszi :)
süti beállítások módosítása