Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

Utolsó kommentek

Hű önmagához: a fiúvá válás egy életen át tartó álom

2007.06.01. 22:22 tsonline

Megjelent: ILGA Newsletter, 2003 január
Fordítás: Bandi A San Mateó-i (USA) fiú lánynak született, és az elfogadás egy atipikus esetét osztja meg velünk

San Mateo - Butch Greenblatt szereti a spagettit és a szalmakrumplit. Szobája falán barátnők fotói, képregények, rajzok. Rockcsillag lesz, amikor felnő, vagy mentős. Ez a fiú nőneműnek született.

Ez a San Mateó-i Butch Greenblatt története.
Ez a történet nem a félelemről vagy az elszigeteltségtről szól, vagy a pszichózisról, hanem a szerelemről, a zenéről, és a főiskola első évéről.
Ez egy négy éves lány története, akinek a kedvenc filmje a Pinokkió volt, mert a fabábu azt kívánta a csillagoktól, hogy egyszer igazi fiú lehessen. Ez egy tizennyolc éves fiú története, aki valóra váltja ezt a kívánságot.
Ez nem egy hétköznapi történet. Butch-ot soha nem verték meg azért, mert más, és a szülei sem rúgták ki otthonról. Butchnak sosem fordult meg a fejében az öngyilkosság, mint az USA-ban élő transznemű fiatalok 40%-ának, akik a Transgenders United for Equality nevű szervezet szerint évente kioltják saját életüket.
És sosem volt oka félni a gyilkosságtól. Biztos benne, hogy nem úgy fogja végezni, mint a nebraskai Brandon Teena, a 21 éves transzférfi, akit megerőszakoltak és meggyilkoltak, amikor kiderült biológiai neme (ld. A fiúk nem sírnak c. film).
Vagy, egy közelebbi példát tekintve, a 17 éves newraki lakos, Gwen Araujo, akit múlt hónapban vertek halálra, és földeltek el hanyagul - a tettesek állítólag ismerősök voltak egy buliból.
"Szerencsés vagyok", mondja Butch, "képes vagyok önmagam lenni. Egyszerűen egy srác vagyok."
Ez ennek a srácnak a története.

Mindig fiú akart lenni
Amikor Butch Greenblatt még Meredith Greenblatt volt, sűrű, barna hajú 8-9 év körüli kislány, nagy barna szemekkel és sok aranyos szeplővel, azt mondta a szüleinek, hogy születésnapjára egy nemváltó műtétet szeretne.
"Emlékszem, hogy azt mondtam nekik, hogy megvan, mi akarok lenni nagy koromban", mondja Butch, és kissé elneveti magát. "Azt gondolták, majd azt mondom, hogy orvos, ügyvéd, vagy valami ilyesmi. De mikor azt mondtam, hogy fiú akarok lenni, és kérek egy nemváltó műtétet... azt hiszem, mindig is tudtam, hogy más vagyok."
Meredith szeme és szeplői változatlanok, de a többit egy divatos, alternatívan öltözködő 18 éves fiatalember helyettesíti. A haját rövidre nyírva, platinaszínű tüskékben viseli. Ajkában egy karika piercing van, átszúrt fülén a lukat pedig műanyag karikák tágítják.
Ma éppen egy bő tengerészkék pólót visel lógó farmerrel. A farzsebében lévő pénztárcát egy vastag ezüstlánc tartja. Pont úgy néz ki, mint akármelyik másik városi fiú.
"Amikor kicsi voltam, azt mondtam az embereknek, hogy fiú vagyok", mondja, miközben egy Castro Street-i kávézóban ücsörgünk, San Franciscóban. "Otthon pedig mindig póló nélkül mászkáltam. Mindig fiúnak néztek, és ezt nagyon is szerettem."
Butch már akkor is utálta elárulni, hogy a neve Meredith. Ma már ki sem ejtené a nevet, és az ujjával takarja el, amikor valakinek megmutatja a személyi igazolványát. "Ez nem én vagyok", mondja, "soha nem is én voltam".
A szülei már akkor megértették, amikor ő még nem. Az apja, Stephen Greenblatt, San Mateó-i pszichoterapeuta és szociális munkás emlékszik, amikor a 14 éves Butch leszbikusként bújt elő neki.
"A nemi identitás része azonnal bekattant nekem", mondja Stephen Greenblatt. "Butchot mindig is a sztereotipikusan férfi dolgok érdekelték. Nem okozott nagy meglepetést."
Greenblatt emlékszik, hogy Meredith gyerekkorában imádta a baseballt, és számtalan órát töltött azzal, hogy a labda elkapását és az ütést gyakorolja.
Butch édesanyja, Valerie Williams elmeséli a Pinokkió történetet, és emlékszik, hogy a hatéves lánya kizárólag fiú ruhákat választott ki, amikor közösen mentek vásárolni.
"Emlékszem, hogy azt gondoltam, milyen jó, hogy lányom van, mert a lányokkal könnyebb - meg a ruháik is aranyosabbak", mondja Williams, San Mateo-i pszichoterapeuta és szociális munkás. "Butch meg mindig azt mondta: nem, anyu, a fiúknak sokkal jobb. És mindig fiú ruhákat választott magának. Mindig is fiú akart lenni."

Egy fickó és a gitárja
Butch leveti magát egy haverja ágyára a koleszban, épp a saját szobája alatt. A San Franciscó-i állami egyetemen első éves, nem nagyon bírja a gólyaságot.
"Utálom az iskolát", panaszkodik. "Utálom a szabályokat. Utálom a hálótermet. Az emberek arról kérdezgetnek, milyen eljönni otthonról, amikor semmiben sem különbözik, csak éppen később járhatok haza."
Az iskolaév végével nem akar ott tovább tanulni, hanem Portlandbe akar menni, hogy mentős lehessen belőle. Az egyik barátnője ott él. Van neki egy pár barátnője, de vele van a legközelebbi kapcsolatban. Butch még egy smaragd eljegyzési gyűrűt is vásárolt neki, amit most részletfizetéssel törleszt.
Mégis vannak más lányok is az életében, mint akinek a szobájában most is van, a 18 éves Michele Baily.
"Mit mondhatnék?" mondja Butch az oergoni barátnőjéről. "Portlandbaen van, én meg egy 18 éves srác vagyok."
Michele a legrégebbi, és gyakorlatilag egyetlen barátja az iskolában. Nem mintha izgatná magát. "Behányok az egész ki a népszerű, ki kivel jár dologtól. Nem vagyok egy bulipatkány. Nem iszom, és nem szedek komoly drogokat. Nem kell a népszerűség. Népszerű voltam a gimiben, de már kiöregedtem. Nagyon hamis volt az egész, mert a kölykök csak azért akartak barátkozni velem, hogy elmondhassák magukról, hogy a buzigyerek a barátjuk."
Butch és Michele elválaszthatatlanok; a legtöbb éjjelt Butch Michele szobájában tölti. A hétvégéket és az estéket közös heverészésesel töltik, tévét néznek, zenét hallgatnak, az Interneten játszanak.
"Ezt mindenképp írd bele", mondja Butch, és nevetgél. "Mondd meg a világnak, hogy Butch egy lusta fickó."
És néhány dologban valóban az is. Mint sok gólya, Butch is csak épp annyit jár iskolába, amennyit feltétlenül muszáj.
De a zenében sosem volt lusta. Egy pop csapatban dobol, a Michael's Nevous-ben, és már a szóló karrierjét is megkezdte. A színpadon ButcH (ez a művészneve) egy srác egy szál gitárral. Maga írja az összes számát, és a dallamai Ani DiFrancóéira hasonlítanak.
Ez egy elég érdekes kettősség: Butch férfinak gondolja magát, de szép, szoprán hangja van.
"Nem igazán tetszik a hangom", vallja be, miután lejátssza az egyik CD-jét. "Túl lányos".
Ugyanakkor fél attól, hogy elveszíti. Butch azt tervezi, hogy a hónap végén belevág a tesztoszteron kezelésbe, hogy a teste és a nemi identitása jobban összhangban legyen.
A hormonok átrendezik a zsírszövetet az arcán, így az férfiasabb lesz, megnő az ádámcsutkája, és kinő az arcszőrzete is. A hangja is meg fog változni.
"Azt akarom, hogy mélyebb legyen a hangom, de pokolian félek tőle", mondja. "Újra meg kell majd tanulnom énekelni. De ezt a kockázatot be kell vállalnom."
Butch esetében, mert három hónapig terápiára járt, hogy megállapíthassák, hogy valóban transznemű (a legtöbben nemi diszfóriának hívják a jelenséget), a tesztoszteron kezelést a Kaiser (egy társadalombiztosítási rendszer) fedezi. De ő teljesen át akar változni, műtétet is akar, és a legtöbb biztosító nem is gondolkodik azon, hogy ezt támogassa.
Felső és alsó műtétet is akar, de ehhez 7-9.oooUSD-t kell összespórolnia, és három új szakvéleményt kell beszereznie.
"Meg fogom csinálni - a célom az, hogy pasi legyek", mondja Butch.
De miért kell átesni a fizikai átváltozáson, ami olyan költséges, időigényes és fájdalmas?
"Mert nem érzem jól magam a bőrömben", magyarázza. "18 éves vagyok, és olyan, mintha még nem estem volna át a pubertáson."
Addig is rendelkezésre áll a ragasztó és a fásli. Butch minden nap lekötözi meglehetősen nagy melleit, mielőtt bárhova menne otthonról.

A nem és a nemi identitás nem ugyanaz
Amikor Butch először előbújt, 14 évesen, amikor megmondta a szüleinek, hogy leszbikus, az első, amit az apja mondott ez volt: "honnan tudod?"
"Ez egy rossz kérdés", mondja Greenblatt, amikor visszaemlékszik az esetre. "A gyereket védekező álláspontra kényszeríted, amikor igazából támogatnod kellene. De tudni akartam, bár teljes nyíltsággal fogadtam, és már nekem is eszembe jutott. Tudni akartam, hogy Butch honnan tudja."
És Butch elmondta, hogy mindig is tudta: egész életében a lányokhoz vonzódott. De amit nem vett észre, az az volt, hogy a nemi identitása sokkal átütőbb, mint a szexuális identitása. Butchnak egyszerűen fogalma sem volt arról, hogy van olyan, hogy transznemű. Még csak nem is hallotta ezt a szót azelőtt. Aztán elkezdett meleg ifjúsági csoportokba járni.
"Azt mondogattam magamban, hogy ez rám nem érvényes. Nem, nem, nem. Én nem vagyok transz", mondja Butch. "Aztán elmagyarázták, hogy a nem és a nemi identitás két különböző dolog, hogy a nem fizikai, a nemi identitás meg lelki dolog. Aztán fokozatosan előbújtam saját magam számára."
Körülbelül ekkor eldöntötte, hogy nem hívatja magát többé Meredithnek.
"14 voltam, csoportterápiára jártam, és levágtam a hajam, így egyre jobban úgy néztem ki, mint én magam.", mondja. "Az apám Butchnak szólított, amikor focisat játszottam, és azt gondoltam, hogy az jó lesz. Ez vagyok én."
További két évbe telt, míg Butch megmondhatta másoknak is, mire jött rá. Még mindig emlékszik a pontos pillanatra, amikor elkezdett beszélni róla. Nyáron történt, amikor egy meleg ifjúsági táborba ment, amit meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű fiatalok számára szerveztek.
"Kitettek egy szivárványt, és azt kérték, tegyünk egy pöttyöt oda, ahová tartozónak gondoljuk magunkat. Mély lélegzetet vettem, és a férfi oldalra tettem a pöttyömet."

Butch újra előbújt a szüleinek.
"Másodszor már nem volt olyan formális a dolog", mondj az apa. "Butchie inkább csak hangosan gondolkodott, és megosztotta velem a töprengését. Nem tűnt különösnek vagy hirtelennek, hogy erről gondolkodik; elkezdte felmérni, hogy milyen képékeny az identitásunk, hogy nem vagyunk olyan kategorizálhatók, mint ahogy az emberek gondolják."
Williams, az anya éppen ilyen támogató volt.
"Már tanárok és szülők is mondták nekem, hogy Butch milyen szerencsés, hogy milyen jól kezeltem az egész ügyet.", mondja Williams. "És ez nagyon hízelgő. Bele sem tudok gondolni, hogy milyen lenne, ha nem fogadnám el Butchot olyannak, amilyen. Nagyszerű személyiség, és már eddig is fantasztikus dolgokat tett az életében. A neme olyan kis részt jelent az egész személyiségéhez képest... De mégis része annak, aki ő, és halálomig szeretni fogom azt, aki ő."

Egy különleges történet
Butch az első, aki megjegyzi, hogy előbújásának története messze nem átlagos. A legtöbb transznemű előbújás az elszigeteltség története. Sokban szerepel a bántalmazás és a hajléktalanság is. A fiatalok, akik előbújnak, gyakran szembesülnek szüleik erőszakosságával, és gyakran kirúgják őket otthonukból. Depresszió, drogok, alkoholizmus, és ijesztően nagy arányú HIV-fertőzöttséggel kell szembenézniük.
A Harry Benjamin Gender Dysphoria Association szerint a transzszexualizmus minden 11.900 férfi és 30.400 nő között előfordul, bár a legtöbb transznemű érdekvédelmi csoport leszögezi, hogy nem lehet biztosan megállapítani, hiszen a legtöbb transznemű ember titokban tartja identitását.
Sok transznemű érdekvédelmi csoport azt mondja, hogy havonta gyilkolnak meg egy transznemű embert, és még egy emléknapjuk is van az áldozatoknak. Az ez évi 24 transznemű áldozatról emlékezik majd meg, akik tavaly lettek gyilkosság áldozatává.
Gyakoriak azok a jelentések is, amelyek transznemű fiatalok sokkterápiának vagy averzív terápiának való alávetéséről szólnak. És a diszkrimináció a törvény. Kanegson szerint a munkanélküliség a legsúlyosabb probléma, amivel egy transznemű embernek szembe kell néznie. Mivel megjelenésük gyakran nem felel meg a személyi igazolványukban bejegyzett nemnek, a transznemű emberekről gyakran azt gondolják, hogy nem lehet őket fölvenni egy munkahelyre. Vegyük még hozzá, hogy milyen sok fiatalt dobnak ki otthonról, és hogy a transz fiatalok gyakran hajléktalanok.
És a hajléktalan populációban gyakori, hogy a prostitúció az egyetlen pénzkereseti forrás, mondja Kanegson. A transznőknek több mint 80%-a HIV-fertőzött. -én ezt a 80%-ot hatalmas túlzásnak tartom. (TsOnline)
De ez csak egy része a problémának. Még egy olyan látszólag ártalmatlan tett is, mint a vécére járás, veszélyessé válhat. Egy 18 éves oaklandi tizenéves, aki csak az Aiden névre hallgatott, elmesélte, hogy transzférfiként a férfi vécébe ment vizelni, de az arcát beleverték a piszoárba. A vérző fiú aztán bement a női vécébe, ahol egy nő a nyakára hívta a rendőrséget. Letartóztatták, mert megzavarta a békét.
"Most már nem iszom semmit, amikor nem otthon vagyok", mondja Aiden, és elmagyarázza, hogy nem akar nyilvános vécére járni. "Nem kockáztatok."
Butch elkerülte mindezeket a problémákat. A férfi vécébe jár, amikor "észrevétlen", és a nőibe, amikor nem az. Azt mondja, különösen San Francisco környékén nem csinálnak nagy ügyet belőle. És bár most van munkája, épp most adta be a jelentkezését egy diákmunka-közvetítőnél.
A legnagyobb gondot számára a hálóterem jelenti, és az is csak egy apróbb kényelmetlenség. Butch egy lánnyal osztozik aprócska szobáján, de az terapeutája írt az egyetemnek, amelyben külön szobát kér neki. A következő félévben valószínűleg meg is kapja.
"Nem hiszem, hogy rendes eljárás ez vele szemben", mondja Butch a szobatársáról. "Azt mondták neki, hogy lesz egy nőnemű szobatársa, és engem kapott helyette."
Zuhanyzáshoz Butch a női részleget használja. Akkor megy, amikor senki más. "Hajnali háromkor senkinek nem kell engem látnia, és nekem sem kell látnom őket."

Fiú
Ez nem azt jelenti, hogy Butch életében minden a legnagyobb rendben van. Egy csoport gólya állandóan ugratja, ő pedig "focista lányok"-nak hívja őket. Nem olyan nagy dolog, hogy ne tudna bánni vele.
Míg itt-ott elejtenek egy-egy csúnya megjegyzést, vagy tiltakozók azt mondják neki, hogy pokolra fog jutni, könnyen lerázza őket magáról. Az igazi probléma akkor jelentkezett, amikor középiskolás volt, bár a történetét a következő oldalra tett lábjegyzettel kíséri: "Végül is, rendben van. Senkinek nem volt jó középiskolai élménye."
"A kölykök egy csomó hülyeséget beszélnek össze-vissza, és amikor középiskolás voltam, hagytam, hogy bántsanak a szavaik", magyarázza Butch. "És a tanárok nem szóltak semmit. Az időm nagy részét az iskolapszichológusnál rejtőzködve töltöttem, aki azt mondta, hogy jobban be kell illeszkednem. Azt mondta, hogy változzak meg."
Úgyhogy két-három évig Butch megpróbált lányként élni. Hosszúra növesztette a haját, lányos ruhákban járt, és még fiúkkal is próbálkozott.
"Sosem néztem ki jól", mondja egy vállrándítással. "És sosem éreztem jól magam. Sosem tudtam meggyőzni magam, hogy lány vagyok."
Most már nincs is erre szükség. Michele, Butch főiskolai barátja azt mondja, gondolta, hogy Butch fiú, mihelyst meglátta.
"Aztán amikor beszélgettem vele, és meghallottam a hangját, azt gondoltam, hogy lány", mondja. "Aztán megismertem. Lehetetlennek érzem, hogy úgy gondoljak rá, mintha lány lenne. Mert egyszerűen nem az. Fiú."
És Butch nem is akarja, hogy másképp gondoljanak rá.
Ez minden, amit a világnak próbál elmagyarázni.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://tsonline.blog.hu/api/trackback/id/tr9091039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Diabolus Vomica 2011.05.31. 02:04:13

na ide miért nem ír senki? ezt nem értem. a transok többsége miért nő? (vagyis elnézést, a volt transzoké). pasikról alig hallok, és kicsit bosszant, hogy a középpontban mindig a nők vannak, az ő történeteik, problémáik, stb. először meleg bárban találkoztam velük (volt transz nőkkel), és azt mondtam rájuk travik, mert nem tudtam eldönteni határozottan, hova soroljam őket. van aki csak egy estére öltözött be, van aki már átoperáltatta magát, igazából nem kérdeztem meg tőlük... viszont egy transz férfit se láttam még, felvonuláson se! max. a Fókuszban, vagy az L word-ben. ennek genetikai okai vannak (ritkábban fordulnak elő), vagy pszichés (nehezebben vállalják fel)?

én azt mondom, hogy 22 éves lány vagyok, mert annak születtem, noha sose voltam rá büszke, mindig felháboríttak a női szerepek, és nőkbe voltam szerelmes állandóan (gyakran fantáziáltam arról, hogy férfiként vagyok nővel). kb. 4 évesen anyukám szoknyába akart öltöztetni, és csatokat rakni a hajamba, de én megharagudtam rá, és kérdőre vontam: miért nem fiú lettem? (azt hittem akkor még, hogy ezt a szülők döntik el). aztán levágattam a hajam, fiús cuccokban voltam csak hajlandó járni, fiúkkal jobban szerettem játszani mint lányokkal. és a fiús tevékenységeket is jobban kedveltem (apukám még támogatott is ebben, örült neki, hogy érdeklődöm a barkácsolás, stb. iránt). a lányokkal kapcsolatban valami fura érzésem volt: nem tartozok közéjük, kinéznek a furaságom miatt, ennek ellenére vonzottak (mintha pont az ellenségességük csábított volna. ők voltak az "elérhetetlenek", "kegyetlenek", akiknek alárendeltje vagyok, de ebben a szituációban meghatott valami). nénik is gyakran néztek fiúnak, a hangom is mély. 12 évesen jött a fordulat: valami miatt cikinek éreztem a másságomat, és rejtőzködni akartam. megnövesztettem a hajam, és "normálisabb" cuccokat vettem fel (nem túl nőieset, szoknyát nem voltam hajlandó, inkább uniszexet). pasiknál is próbálkoztam, de olyan idegenszerű volt velük, igaz szexuálisan néha felizgattak. a külsejükre voltam féltékeny igazán, azzal akartam azonosulni (már kis gyerekként is irigyeltem apám szakállát, stb. borotválkozni akartam). a nők viszont nagyon is vonzottak, már 10 évesen szerelmes voltam egy szappanopera sztárba, igaz magam előtt is tagadtam később, de 15 évesen amikor öngyilkos akartam emiatt lenni, mert már annyira elhatalmasodott rajtam az érzés, anyukámnak bevallottam, hogy leszbikusnak gondolom magam. ő nem akarta elhinni, reménykedett benne, hogy majd kinövöm, semmi baj. - mondta. és évről-évre ez ment, először csak titokban voltak barátnőim, majd fel is vállaltam a szüleim előtt. anyukám nagyon szomorú volt, még akkor se akarta elfogadni a helyzetet, mindig próbált lebeszélni róluk, gyakran mondogatta, hogy ha majd szakítok velük, próbálkozzak pasikkal is (higgyem el, hogy velük is jó lehet, csak akarni kell). a nevelőapám egyenesen undorítónak tartotta az egészet, leköcsögözött. ezért ideig-óráig volt pár pasim, de sose szerettem őket, nem tudtam komolyan venni érzelmileg őket, és bosszantott valami legbelül (mintha kényszerítenének rá, hogy velük legyek). 15 éves korom óta lelkileg is elég mélyre süllyedtem. akkor azt mondták nekem, hogy ezt is kinövöm, a depressziót. ez csak ilyen tinis életutálat. de csak nem múlt el. belekezdtem mindenbe, de semmi mellett nem tartottam ki. jött egy ötlet, ami jónak tűnt, aztán egy bizonyos ponton megkérdeztem magamtól: akarom én ezt igazán? nem a külvilág vett rá erre? és akkor kételkedni kezdtem, és csalódtam. ezért abbahagytam rengeteg hobbit. semmiben se merültem el igazán. a középiskolát is alig tudtam kijárni, kiközösítettek (amióta élek, mindenhol), gyakran hiányoztam, negyedikben magántanuló lettem, és le se akartam érettségizni. iszogattam, füveztem időközönként. voltak jobb, és rosszabb napjaim. érettségi után főiskolára kezdtem el járni, majd azt is ott hagytam. itthon maradtam több mint két évig, és semmit se csináltam olvasáson kívül. ciklikusan kezeltek pszichiátrián. hol felkerestem őket, hol nem láttam értelmét. egyszer annyira kikészített egy szélsőjobboldali férfi véleménye a melegekről, hogy zárt osztályra kerültem (öngyilkossági gondolataim voltak), és több hónapig nem bírtam túltenni magam a megjegyzésén. ott már azt mondták, hogy borderline-személyiségzavarom van, ezért ingadozik így a hangulatom, meg ezért nem tudom tulajdonképpen, mi is akarok lenni valójában, mit kezdjek az életemmel. már kb. 18 éves korom óta haragszom intenzíven, tudatosan anyukámra, amiért megszült, és nem olyan lettem amilyen szerettem volna lenni. biztos nevetségesnek gondoljátok, hogy ezt a példát hozom fel: egyszer egy parapszichológus is ezt mondta: téged fiúnak akartak (pedig akkor még ki is sminkeltem magam). de anyukám csak azt mondogatja, hogy fogadjam el magam ilyennek, örüljek, hogy nő vagyok, meg biztos sokat csalódtam a férfiakban (mondjuk sose volt rendes apamodell előttem), ezért alakult ki nálam ez az „állapot”. és ha majd egyszer rendbe jövök lelkileg, elmúlik. nem képes megérteni, hogy én mindig azt éltem meg: nem tartozom igazán sehova, nem erre a sorsra rendeltettem, beilleszkedési problémák miatt jártam gyerekpszichiáterhez…

de ha rám néznétek: egy viszonylag nőies nőt látnátok, és biztos azt mondanátok, hogy én nem vagyok transzszex. ennek az az oka, hogy nincs szükségem a kirekesztésre. próbálok rejtőzködni. cikinek tartanám, ha holnaptól pasi cuccokba járnék, mert úgyis észrevennék, hogy nő vagyok. így sincs önbizalmam, akkor minek tegyek rá még egy lapáttal? nem érzem magam nőnek, sose voltam büszke női mivoltomra, mindig pasi testre vágytam, de meghúztam magam. ha valaki nekem azt mondaná, hogy holnaptól 100 %-ig pasi lehetsz, akkor örömmel vállalnám. na de így? szedjek hormonokat, változzak át „folyamatosan”, legyek mások céltáblája? és nőkkel hogy szeretkezzek valaha is? nekem ez elég fontos lenne, de itt azt olvasom: a nemiszerv átalakító műtéteket hagyjuk utoljára, sőt, az se baj, ha az nincs meg, úgyis el lehet éldegélni. de hát azt hogy? hibridnek érezném magam, ha kívülről pasinak látszanék, a lábam között meg nem az lenne, aminek lennie kéne… (lehet a műtét nem is sikerül, impotens leszek, vagy egy implantátum lesz bennem, amit aktus előtt pumpálni kell.) tükörbe se tudnék nézni, ha ilyen felemás lennék. nőket jelenleg nem találok magamnak, leszbikusként nem vesznek komolyan, nem tartanak ki mellettem (mintha a nőknek csak pasik lennének jók hosszú távra), a szexben jó ideje zavart az anatómia, a "hiányosságaim" de most már ott tartok, hogy nincs senkim, ha néha magamhoz nyúlok, arra gondolok, hogy pasi vagyok és odaképzelek egy nőt...

a pszichológusom ezek ellenére, a roscrach teszt alapján biszexnek mond, és én is elgondolkodtam azon, hogy most mi van? mert nincs műszaki érzékem, de a nőies dolgokért se rajongok. nem nézek focit, de plázázni se járok. elég érzelmes típus vagyok, de egy pasi nem lehet az? amikor valaki megkérdezte, mit csináltam kis koromban, milyen hobbijaim voltak, rá kellett jönnöm, hogy igazán nem csináltam semmit, csak vegetáltam (az itthoni körülményeim elég rosszak voltak, a mai napig azok). szóval semmi támpont, ami alapján azt lehetne mondani, hogy én "igazi" fiú vagyok. (igaz ismerek olyan lányt, aki szeret szerelni, fiús a mozgása, mégis hetero). csak az érzelmeimre lehet hagyatkozni.

mondjátok meg nekem, akkor most miből induljak ki? hogyan állapítsam meg, hogy mi a valódi nemem? (egy itteni cikkben azt olvastam, hogy a tudósok a mai napi nem jöttek rá, hogy biológiai, vagy társadalmi okai vannak, hogy ez kialakul, és a megállapítása is körülményes. és azt is elég nevetségesnek tartom, hogy mondjuk a hormon szedését támogatják a szakemberek, a nemiszerv átalakítást meg már nem.). bocsássátok meg nekem, ha indulatosra sikeredett a komment, de bosszant ez a helyzet, eléggé el vagyok keseredve.

яıcнıe 2011.06.23. 00:23:19

@Diabolus Vomica: Szia! Tudod, nekem se a legkönnyebb, sőt "egyikünknek" sem az... Sajnos én nem tudok neked válaszokat adni a kérdéseidre, de nekem is sok mindenre volna kérdésem. Én igaz még csak 16 éves vagyok, de már 13 éves koromban kezdtem rájönni, hogy valami nem stimmel. Biszex vagyok, magam is lánynak születtem, de én biztosan tudom, hogy férfi szeretnék lenni. Csak eléggé elszomorít engem is az a sok minden amin a TSeknek át kell esniük. És néha az ember megtorpan, csökken az önbizalom, vagy hogy is mondjam, szóval ez hogy -ahogy mondtad - "folyamatos átalakulás" iszonyatosan nehéz dolog. Minden tisztelem annak, aki ezt kibírja. Reméljük sikerülni fog nekem is, minden sorstársunknak is és hogy Te is megtalálod önmagad!
Vigyázz magadra. Kitartás! (Sajnálom, hogy nem tudok segíteni.) :(

Diabolus Vomica 2011.07.11. 13:57:12

én már csak abban reménykedem, hogy nemsokára jön valami tudományos áttörés és már nem lesz késő átalakulnom...

chils 2011.07.11. 13:57:25

www.scribd.com/doc/7364903/Eckhart-Tolle-Megszolal-a-csend
megvan hangoskönyvben is lehet hogy ez segit meked Diabolus Vomica nézd meg még többi művét is pl uj föld most hatalam ez mind megvan hangos könyvben ez amit ide irtam az mind alternativa remélem tudtam segiteni